|
Név:Fábián Sándor Születési idő: 1979.02.17.
Bemutatkozás: Lelkész vagyok, családapa. Bár ezek már önmagukban is elég
sok kalanddal járó állapotok, úgy éreztem, hogy valami több kell. Szeretem a biztonságot,
de rá kellett döbbennem, hogy én is, ahogyan sokan mások Magyarországon és szerte a
világon, olyan kiváltságos helyzetben vagyok, hogy általában nem jön házhoz
a nyomor. Ha nem akarom, nem veszem észre, de ha
akarom, tehetek ellene. Nem ez lesz az
első segélyezési esemény az életemben: az Országos Mentőszolgálatnál
mentőápolóként dolgoztam, illetve nonprofit szervezetek önkénteseként
hazai és nemzetközi segélyek célhoz juttatásában is részt vettem már, de
életem eddigi legkülönlegesebb kalandja ez a Bamako lesz. Karitatív
tapasztalataimat felhasználva most az eddigi legértékesebb ajándékokat
juttatjuk el a legmesszebbre a legnagyobb támogató csapat segítségével.
Érdekelnek a műszaki tudományok, technikai sportok, motorozom és sokat vezetek. Feladatom elsősorban a gépkocsink műszaki felkészítése valamint az "útravaló" segélyszállítmány és saját felszerelésünk előkészítése. Azt hiszem, a Kuzin Team hazai és nemzetközi támogatóinak egy felejthetetlen élményt ajándékozhatunk: emberit, örömtelit, maradandót - Az adakozó gazdagság élményét. |
Név: Sipos Szabolcs: kép1; kép2; kép3 Születési idő: 1984.03.29.
Bemutatkozás: Idén végeztem a BME műszaki menedzser szakán.
Korábban tanultam Dániában, dolgoztam Angliában, (így a
hideg és esős körülményekhez már alkalmazkodtam.) Jelenleg
folyamattámogató projekt-koordinátorként dolgozom egy fénycsőgyárban, ahol fő feladatom a
veszteségek csökkentése és a hatékonyság növelése.
Mivel több hazai és külföldi rendezvény szervezésében és
lebonyolításában is részt vettem már, ezért én felelek a Kuzin Team
indulásával kapcsolatos szervezési teendők ellátásáért és a marketingmunka
részleteinek kidolgozásáért. Részemről előbb jött az Afrika iránti
rajongás és utána hallottam a Budapest-Bamako raliról, ami tökéletesen
összefogja azt amit keresek: a szellemi kihívást (szervezés), a fizikai
megpróbáltatást (több ezer kilométer vezetés, sivatagi körülmények) és a
jótékonyságot. Számomra a Segély-Kaland
túltesz minden eddigi kihíváson, a szabadidőm legnagyobb részét a
felkészüléssel töltöm (persze csak a munkám elvégzése után Főnök!)
Hiszem, hogy ha a Kuzin Team elég jól végzi a munkáját, akkor sokan csatlakoznak hozzánk és együtt képesek leszünk jelentős segítséget nyújtani! |